A mai nap jó híre számomra, hogy megvan a műszakim. Két évig hatóságilag nyugi. Természetesen ismerősön keresztül, hiszen valahogy nem akad két-három szabadnapom e célra. Elmesélem, érdekes, mert természetesen azért megszívtam.
Odamentem délre. Szomszéd már ott. Papír+pénz kombót átadom, majd várok. Eltelik öt perc, jön a szomszéd "A" szakival. Saccra 52-55 éves, pókhas, olajfoltos overall. Mivelhogy nemrégen bevezették az új központi nyilvántartó rendszert az autónak át kell mennie a próbapadon, hogy kaphasson matricát. Mondom én, oké, a verda maximálisan rendben van (azért lenne még mit rajta simítani), mehetünk.
Mire ő, hoppá civil oda be (értsd műhely) nem mehet. Irtózatosan nehéz szívvel odaadtam neki a kulcsot. Mintha a nőmet adtam volna kölcsön (na annyira nem, de közel volt). Mire szóltam volna, hogy az egyest csínján tolja ne vágja, már üveghangon (pedig a piros 6500-nál kezdődik) háromig felváltva 80 méteren bevágott az udvarba és ugyanazzal a lendülettel a műhelybe.
Ekkor már a kurva jó édesanyjába kívántam.
Mivel a gép elég hangos, ezért hallottam ahogy feláll a próbapadra, majd újra megküldi, mint a süket. Még szerencse, gondoltam, hogy nem volt hideg a motor.
Ekkorra a jó kurva édesanyját is a jó kurva édesanyjába kívántam.
Öt perc múlva jön a szaki, fülig érő szájjal (és halkan percegő motorral), azt mondja: jól megy és nincs semmi baja.
Mondom kösz, ezt eddig is tudtam. (Mert igaz nem erős de nem is nehéz?)
Felnyalta a matricát, megkaptam a kártyát és viszontlátásra.
Visszamentem a munkahelyemre majd négy óra múlva haza.
Az autóban büdös olajszag volt. Hoppá, szaros nadrággal beültünk szakikám, kerestem a foltot, persze semmi.
Nem húzom tovább, egyszerűen az történt, hogy a "profi", mondjuk nem tudom minek, a csomagtartóban található Castrol Magnatecből utántöltötte az olajat (vagy magának egy kicsit).
De bezárni már nem tudta a patentos fedelet (5 literes kiszerelés volt, még múltkorról maradt, mikor cseréltük és egy liter volt még benne).
Gondolhatjátok. Mind kiömlött és úszott az olajban a csomagtartó. A kárpit, pótkerék, kulcskészlet, emelő, minden. Az alján szépen összegyűlt és menet közben becsorgott a hátsó ülés alá, aminek az alja mi? Bizony, szivacs.
Kb két órámba tellett csak felszívnom magát az olajat, az ülést kipucolni, kárpitot leszedni, kisúrolni (by Vanish) stb. stb.
De holnap reggel kurva büdös lesz az autóban. És még egy darabig biztos.
Hát így jártam. Valamit valamiért.
Na de itt a kép az új felnikkel és gumikkal, a keményebb-rövidebb rúgók még Zircen a műhelyben pihennek. Nincs rájuk időm, de most jó.
Kicsit elveszettnek tűnnek a kerékjáratban, de majd javul ha süllyed a kasztni. (És ha belegondolok, hogy gyárilag 13-14-esek valók bele?!)
Viszont én elégedett vagyok. Jól fogja az utat, csökkent az alulkormányzottság, igaz, hirtelen jön elöl, de ez a toroymerevítő számlájára írandó. Viszont megszűnt a csavarodás elöl és érzetre is jobban "egybe van".
Itt mered keresztben:
Itt kellett fúrni és flexelni a talpat:
Meg itt is:
Aludjatok jól, holnap már majdnem péntek.
oMm
Itt tartunk + mindennek ára van
2007.05.17. 00:07 | ommm | 13 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://ommszem.blog.hu/api/trackback/id/tr877056
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
oPal 2007.05.17. 15:50:19
Az ilyen "szakikat" énis oda kívánom.....
Szépen halad a kocsid, grt :)
Szépen halad a kocsid, grt :)
murci 2007.05.17. 23:02:39
fasza lett, nekem nagyon tetszenek a felnik, különösen a kék védőfólia nélkül :))
meg különben is szeretem a 323 asokat (csak a régieket)
de az a toronymerevkedő; érdekes; így elrontani egy rendelés teljesítését, hmmm.. én lehet visszaküldtem volna, most, hogy több lyuk van rajta lehet a szerkezeti feszültsége kisebb részen fog eloszlani => nem lesz olyan tartós, de ne legyen igazam
ha csak az élményt kicsit is javítja már megérte, és szerintem ne ültess rajta sokat mert a fekvőrendőr/kátyú projectet rendesen be fogod nézni
egy barátomnak egyel ezelőtti 323F je van, megültette és a karosszéria alatti keresztmerevítő (aminek a végére az emelőt is teszed) minden fekvőyard nál karcol, nem éri meg szerintem...
mgé egy ütős zene aztán kész :)
JA meg : teszkór világítós zenélős ülésfűtés, világítós szelepsapka, versenylevegő a gumikba, versenyviasz, teszkós kormányvédő lángnyelves a tuti, meg egy Ródsztár rádió qami mindent tud :))

ommm 2007.05.18. 08:01:01
szervusz!
a védőfóliával nem mondasz hülyeséget, rengeteg autón láttam már, hogy rajtahagyják, mert azt hiszik az úgy van. én meg hülyére röhögöm magam rajtuk.
ültetés nem lesz meredek -30 mm, azt még simán be lehet vállalni. a merevítő talpai nekem kicsit túldimenzionáltnak tűnnek, úgyhogy nem hiszem, hogy gond lenne a +1 lyukkal, egyelőre jó, lehet idővel utána kell húzni.
nem vagyok nagy car-audiofil, de egy jobb fejegység biztosan befigyel majd. jövő hónapban megyek sógorhoz németországba, majd ott szemezgetek valamit...
a Tescós dolgokat meg mellőzöm. igaz, van egy kormányvédőm, de csak mert aránlyag nagy a tenyerem és vékony a kormány pereme, semmi lángnyelves izé.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.05.18. 12:52:39
Jó lett, szerintem ennél nagyobb felniket nem is lettvolna érdemes venned. -30 mm még simán a normális keretek között van,jó lesz ez!
murci 2007.05.22. 10:25:38
5let: stage2: egy 2000 es V6 GT blokk bele ;)
ommm 2007.05.22. 11:04:06
á, az nem lenne jó. annak más a futóműve, tárcsák vannak hátul is meg ilyesmi.
egyszerűbb lenne venni egyet, most olcsóbbak, mint a kisebb benzinesek.
egyszerűbb lenne venni egyet, most olcsóbbak, mint a kisebb benzinesek.
Sopánka76 2007.05.22. 16:01:39
csak annyit tudok mondani: de szép lett!
A "szaki" meg menjen melegebb éghajlatra!
A "szaki" meg menjen melegebb éghajlatra!
Cici 2008.06.10. 13:00:20
Szép a kicsike, nekem is ilyen van. Te kábelezted át a motortérben a képen látható részt?
Amgy nekem, is fáj a fogam egy jó kis toronymerevítőre, csak egyszerűen sehol sincs.
A felni jó választás volt, bár az ültetés tényleg ráfér.
Csak így tovább...
Amgy nekem, is fáj a fogam egy jó kis toronymerevítőre, csak egyszerűen sehol sincs.
A felni jó választás volt, bár az ültetés tényleg ráfér.
Csak így tovább...
ommm 2008.06.10. 13:24:57
Hah, a kábelezés. Az egy "szakszervíz" által balul elsült riasztó beszerelés maradványa, mikor is a NEM vízálló vezérlőegységet az esővíz-elvezető csatornába helyezték, ami a szélvédő előtti műanyagdekli alatt található.
A többit képzelheted.
A toronymerevítő nem nagy téma, legyáratni egyszerűbb és szebb is, de jó hasznát veszem.
A többit képzelheted.
A toronymerevítő nem nagy téma, legyáratni egyszerűbb és szebb is, de jó hasznát veszem.