Azoknak, akik nem figyelik és nem élik (élték) a küzdősportok világát, talán nem jelent semmit a fenti mondat, de én tiszta szívből örülök ennek.
Hogy miért?
Mert imádom a kiwi- és polinéz bunyósokat. Stílusuk nem elegáns, mint egy kyokushin karate-n nevelkedetté (teszem hozzá Glaube Feitosa a kisisten, Semmy Schiltet sosem fogadom el), és nem is kifinomult és céltudatos, mint egy muay-thai fighteré, de mégis...
Mert hiába volt Ray "Sugarfoot" Sefo ötszörös muay-thai világbajnok és Mark Hunt kickboxer (és 2001-ben K1 World GP bajnok) mégis, mindezek mellett megtartották és továbbvitték azt, amiért nyálcsorgatva lehet nézni minden ringben töltött percüket.
Nem, szó sincs itt szálkásra gyúrt Adonisz-testekről vagy rajzolt, duzzadó izmokról (Bob Sapp sem ment velük semmire). Itt-ott egy kis zsírréteg, lógó pocak és mellizom, látszólag lassúcska, kicsi, sűrű embereknek tűnnek.
És mire ellenfeleik idáig eljutnak a gondolkodásban, addigra már a ring fölött lógó reflektorok fényeit bámulják tátott szájjal és csorgó nyállal, majd átvillan megrezdült agyukon a kérdés: ki a fasz hozott be a ringbe a colos csövet?!
Örök hiba lebecsülni az ellenfelet pusztán a kinézete alapján. Hatványozottan érvényes ez, ha a szorító másik sarkában Új-zélandi vagy Szamoai gyerek várakozik.
Óriási erő és meglepő fürgeség lakozik bennük. Sosem adják fel, élvezik a harcot és nem egyszer szándékosan fejjel védik az ütéseket, pusztán a szórakozás kedvéért. Ritkán ütnek, általában többet kaszíroznak, mint kiadnak, de vigyázat! Ha egyszer-egyszer elengedik a, főleg Sefo-ra jellemző, húzott jobbost, amit szinte a bokájuktól kezdenek építeni, akkor ott aztán fölösleges a dupla védekezés és takarás, általában villanyoltás következik. Ez már szinte védjegyükké vált, de természetesen tudnak mást is. Rúgótechnikájuk fejlett és sokszor meglepő, milyen gyorsan tudják high-kickre emelni cölöpnyi lábukat.
Természetesen messze nem verhetetlenek, itt-ott bizony ki is ütik őket, de győzelmeik száma így is többszöröse vesztes meccseiknek.
Nyerni velük szemben mindenkinek óriási dicsőség, kikapni tőlük nem szégyen, hiszen ők azok, akik bármikor, bárki ellen képesek dönteni egy szempillantás alatt, látszólag lehetetlen és vert helyzetből is.
Ha pedig a ringbe lépnek, akkor ott MECCS lesz a javából, ezt garantálják.
Kis szeletek:
Azt, hogy ők sem verhetetlenek, mi sem bizonyítja jobban, mint a 2004-es K1 döntők, ahol a minimum 40 kilóval könyebb, de zseniális thai-boxos Kaoklai Kaennorsing egy tökéletes repülőrúgással pakolta el a gőzgép Mighty Mo-t (2:40-nél):
Itt az a bizonyos, húzott jobbos. Mighty Mo meccse a génmanipulált Hong-Man Choi ellen (168 kiló, 218 cm). Mo tudta, hogy nem hagyhatja kibontakozni Choit (főleg lapátnyi térdeit) és tudta azt is, hogy a szürreális melákot egyszer kell csak jól eltalálni fejre, máris dől, hiszen magassága miatt sem tud magának ideális sparing partnert találni, így nem szokta a fejre mért ütéseket. De hiába szép nagy az a fej, ha rettenet magasra és messze kell nyúlni érte. Így aztán nagyon rafináltan leengedett kezekkel csalogatta magához közelebb Hong-Mant, aki bevette a trükköt, az az egy süvítő, lámpaoltó jobbos, pedig ma már történelem. (6:13-nál, érdemes megvárni a lassítást is):
A végére pedig a créme de la créme. Nem valószínű, hogy ez a meccs még valaha megtörténhet, hiszen Sefo és Hunt jóbarátok, nem szívesen ütik egymást. Egyetlen-egyszer kerültek össze, még 2001-ben, amikor Hunt bajnok lett. Érdemes ropit készíteni és végignézni. Nem kicsit kemények. Sokak szerint az egyik legjobb K1 meccs.
Mega respect nekik.
