Rohanó és álomszerű hétvége volt ez. A TC-s srácok elhúztak LeMans-ba, kalapot le, nem lehetett egyszerű. Irigylem őket, de azért nem éreztem én sem magam rosszul. Nem akarom, hogy bárki is párhuzamot vonjon a két hely között, természetesen összehasonlítani sem lehet a két helyszínt és eseményt, viszont a lényeg!
Na a lényeg az ugyanaz.
Az autóban míg felveszem egy kis Mortification (Scrolls of the Megilloth), csak hogy felébredjek.
Megyünk már, sehol senki, Brünn csak 140 kilométer, a kihalt sztrádán simán tartható a 160-170-es utazó (jelentem a Mazda jól van, befigyeltek a keményebb rugók, kitisztítva-cserélve az injektorok és a szűrő, jó), Quimby és egy kis EmilRulez.
Tibi is álmos, témázunk. A cseh sztráda szar, betonút még a múlt évezredből. A gyors sáv nincs szétnyomva a kamionoktól, ott érdemes menni. Cigaretta, dobozos kávé.
Kb. egy óra alatt ott vagyunk, egyre melegebb van, hátizsákban ásványvíz és háthaesnifog-dzseki.
Rendőrök terelnek parkolóba aránylag messze a pályától, tavalyelőtt jobb helyünk volt. Szarni rá, menjünk már. Egyelőre nem hallani semmit.
Aztán ott vagyunk, egy-egy paddock jegy (300 cseh korona, ne röhögtess).
Ekkor már érezni valamit. Jönnek a JELEK. Egy BMW Team Great Britain felirat, jobbról megcsap a 102 oktános versenybenzin szaga, valahol felugat egy motor, majd elhallgat.
Bejárat a paddockba. Istenem, de jó.
Csak csendben vagyunk, hmm, nézd - aha - hajjaj-hmmm. Ott nyílik meg előttünk az egész mindenség zsigere. Mint a felvágott disznóból kiömlő belek tárul elénk a színfalak és tévé mögötti világ.
Boxutca és tömött sorokban a szervízkamionok és motorhomeok. A krómon hanyatbaszódik az egyre melegebb Nap fénye és egyenesen a pofánkba vág.
Nem beszélünk sokat. Eurosport-kamion, tetején óriási parabolával, belülről hűvös árad ki. Szép, sötétkék.
- Gyerünk arra,-mutatok a boxok felé.
- Jó. – Tibi is kitágult pupillákkal megy.
Éppen zabál minket az a VALAMI.
Megyünk a boxok mögött. Slickgumik OZ magnéziumfelniken. Egy Yokohama szervízkamion. Aha, ők a beszállítók (Advan, ugye), ebből látják el az egész mezőnyt. Egy komplett szerelősor, minimum kézimunka, minden görgőkön csúszik. Saccra pár milliónyi értékű gumiabroncs, slickek, esőgumik, extralágyak.
Aztán elénkbiceg egy boxból Alessandro Zanardi.
Megállunk. Te, ez a Zanardi. Az.
Kőprofi és nincs lába egy sem. Bazzzzzmeg. Jól megnézem magamnak.
Mr.Zanardi, can i have an autograph please?
Probléma nélkül aláírja a még otthon összeállított képet, mosolyog, fotó stb. Ember lábak nélkül. 320-al jöttek bele a Lausitzringen és leszakadt mindkettő. Most két órával később legyilkolja csapattársát és harmadikként ér célba lebontott hátuljú 280 lóerős BMW-jével. Lábak nélkül. (Gázfröccs? Visszaváltás? Egyszerre gáz-fék? Ugye?)
Sok szerencsét kívánok neki, kezet ad, kérges, kemény, barna.
Tank jú,-macsó olasz akcentussal, de nekem rögtön Al Pacino ugrik be a Sebhelyesarcúból. (So you wanna see the bad guy eh? So take a look at the bad guy!).
Csendben megyünk tovább, egyre beljebb a célegyenes végi kanyar felé, odá, ahová maximális tempóval érkezik mindenki és egy jó előzési pont.
A szintén ex-Forma-1-es Marc Gené egy 160 centis cigánygyerek. Jó mi? Megnézzük, csak az overallba hímzett neve árulja el.
Alfa Romeo kamion, BMW, rengeteg Seat és a privát versenyzők, mindegyik hátulja nyitva, bent polcok és polcok, fiókok százai és rend, tisztaság.
Közben minden oldalról quadok húznak el mellettünk, kis kocsikon melegítőbe burkolt kerekekkel, amiket a kocsi aljából egy kis benzinmotor melegít.
Érdekes, a Chevroletnek Chevrolet márkájú az áramfejlesztője is. A többieké Honda. Nemcsak matrica, megnéztem.
Elhagyjuk a boxutca részt és továbbmegyünk a lakókocsik és sátrak irányába.
BANG. Majdnem orra bukok valamiben ami elsőre egy Forma-1-esre emlékeztet. Másodikra is. Két sorban állnak egymás mögött harmincan.
A versenyzők mát bent ülnek, egy akumulátor van a kocsikra kötve, esernyőt tartanak a fejük fölé. Leguggolok hozzá, gyönyörű munka, karbon az egész, egyáltalán nem tűnik törékenynek, sőt, nehéznek látszik. Pedig az egész versenyzőstül 500 kiló.
Játékszernek tűnnek a képernyőn, pedig itt nem azok. Ugyanolyan vállvédő műanyagelem van a kokpitban, mint az F1-ben. LCD képernyő a kormányon és slick versenygumi, teletapadva csikkekkel és szeméttel, míg idáig gurították őket. Megnyomogom-óvatosan kopogtatom, hogy azért ne vegyék észre. Ránézek a versenyzőre. A bukósisakból egy gyerek néz rám.
500 kiló és egy 250 lóerős tuningolt Type R motor hajtja. Az 500 lóerő/tonna. A pilóták átlagéletkora 15-17 év. Nem hiszem el. Megnézem a többit, ugyanaz a tekintet, rám néznek de nem látnak, kezük a kormányon, nyugodtak és ülnek a 38 fokban beöltözve, szó nélkül 20 percig.
Erősödik és felénk tart ahogy sorban beindítják a motorokat. Majd az „én” gyerekem is megnyom egy gombot, beköti a rádió csatlakozóját és vzummmmmm….
Jaj-jaj-jaj, de gyönyörű hang. Remeg és vibrál, lóg a levegőben. Hát persze, hogy a paddock jegyhez kapott füldugókat ki sem bontottam.
Tibiből egy halk bazdmeg szakad ki. Belőlem még annyi sem.
Csak hallgatom és minden egyes gázfröccs átdöfi a beleimet és a gyomrom, recseg és csattog a sok el nem égett benzin a kipufogóban és leömlőkben. Semmi szűkítő (restriktor), három hajlítás a csöveken és ki a szabadba.
Állunk így öt percig, nem tudunk vele betelni. Aztán csattanások sorozata, ahogy beugrik az egyes és kerekeket pörgetve már kint is vannak a pályán.
A gyerekek és az 500 lóerő/tonna.
Gyorsan a kerítéshez sietünk és várunk. Ez még csak a warm-up. Jönnek. Bőven kétzsáz fölött, nem fékeznek, csak elveszik a gázt és visszaváltanak, gyönyörű. Az erő a levegőben érződik. Ne higgyétek, látnotok kell.
Továbbmegyünk a sátorrengetegbe. Melegünk van, de nem érdekel egyikünket sem. Sátrak, kis gumimedencék, grillek és versenyautók. Egy széria új előző szériás Porsche Turbo 
mellett a versenyautó, egy GT3 Cup. Elöl bütykölnek valamit egy olajtartályon.
Még több GT3 Cup, már nem is érdekes. Itt vannak a tepsik, rengeteg féle. Van 4 hengeres Opel C20NE motoros, BMW, 
Type R
és hirtelen egymás mellett két Radical. Az egyik teljesen lecsupaszítva, csőváz, olajhűtő bal oldalon, motoré jobbon. Szegecselt zártszelvény és mókás visszapillantó hosszú lábon egy középen. 1500-asra felfúrt Suzuki Hayabusa motor, kb 250-300 lóerővel. Mindez 450 kilót visz versenyverzióban. Elég?
Mindenhez odamehetünk, nézhetjük a pushrod rúgózást, mókás kis öklömnyi lengéscsillapítókkal és kb. 3 spirálos rúgókkal. Közben mindenütt a versenybenzin hordói és az ILLAT. A benzin és olaj fantasztikus keveréke.
Ott, valami nagyon kicsi és lapos.
Exige. Rettenetes. A holland Lotus versenygépe.
Tibi mellé áll, derékig ér neki. 
Gyönyörű.
Megyünk, megyünk, még egy Osella tepsi, egy Lola és végre egy Superlight 260-as. 
Éppen jön a csapattulajdonos egy robogón, németül kérdezem fotózhatom, persze, nyugodtan.
Annyira egyszerű és sallangmentes, hogy az embernek kedve lenne egy hosszú fehér sállal a nyakában azonnal beleugrani (az nem menne, mert igen-igen szűk) és Belmondo módján vígan továbbporzani a picsába.
Filigrán építésú és halálos minden másra nézve. Csodaszép. A fordulatszámmérő az EGYETLEN műszer a kabinban. Áramtalanítő és sebváltó. Kész, ennyi. Kell több?
Aztán már a melegtől lerogyunk a fűbe és csak nézünk, szagolunk és hallunk. Kezdődik az Endurance verseny. Nincs erőnk visszaballagni a rajtrácshoz, maradunk a célegyenes végi kanyar hátsó részén, ott ahonnan kigyorsítanak egy enyhe jobb-balon keresztül fel a dombra.
Jönnek. A két Radical elöl, 
aztán a BMW motoros Osella, fekete és formás, besokall és belecsapódik a kavicságyba. Kőgejzír és ottragad. Később látjuk a sátruk mellett, telistele kaviccsal.
Sűrített levegővel takarítják.
Aztán sok GT3-as előtt egy fehér Gallardo.
A tepsik recsegnek és pattognak, a Gallardo olaszosan vonyít a Porschék boxere dörmög és alig hallani. A tepsik és a Gallardo kerekei mindig a földön vannak, a Porschék elemelik a hátsó ívbelső kereküket, mintha flegma kutya módján hugyoznának le mindenkit, pedig látszik, hogy porig vannak ültetve és kőkeméynek. De most itt esélyük sincs.
Fáradunk és sok ez így egyszerre. Futam után iszunk egy sört, millió ember mindenütt, besétálunk a VIP-szektorba gond nélkül. A főépület tetejéről figyeljük a WTCC készülődést.
Nagyon durva becsövezés és a Seatok hátsó ajtajai nyílnak.
Repülőrajt.
És minden körben történik valami a célegyenes végén. Elöl a négy BMW szorosan egymáson. Majd Seatok és mint a kullancs kapaszkodik beléjük egy fehér Corolla, gyönyörű hangja van.
Sikítanak a féktárcsák és óriásiakat fékeznek, három keréken áthúznak előttünk vzum, vzum, vzum…ennyi.
Aztán a Skoda Octavia kupa. Nem tűnnek lassabnak, mint az előzők, habár látszik, hogy a lengéscsillapítók az RS-ből jönnek, jobban megdőlnek és van, amelyik gyönyörű broadslide-dal veszi a kanyart. Gyorsak, nagyon.
Később láttunk egy párat felnyitva, zártszelvénnyel megerősített motortartó bakok, direktszűrő és sportvezérműtengely, ezeken van szűkítő is, de a váltó szekvenciális és a leömlők is remekművek.
Beteltünk,
sétálunk és lassan mennénk haza.
Kicsit ülepedjen a dolog, hazafelé alig beszéltünk, pedig a kicsi Mazda bele-belefutott a 180-ba és olyankor 5000-et forgott, bírta volna még, de nem érdekelt.
Elkapott minket, mint már annyiszor előtte. Augusztusban megyünk megint.
Gyertek ti is. Jó lesz.
omm
Itt nézem.
Ezután szívom. Orrba.
És köszönöm barátnőmnek a megértést, jó volt hazajönni.
Itt a beigért flickr-album.
