Konyhájuk rengeteg, hajnalba nyúló, mesteri szilvapálinkával (remélem Csikós kolléga is így gondolja) tűzdelt beszélgetés emlékét őrzi. És nem utolsósorban az otthon ízeit, melyekről a mai papírbőrű, véreres szemű 12 kilós digital-nyikhajok mit sem tudnak már.
Szinte mindig kapok útravalót bőséggel, és hogy ez nem csak amolyan hamuban sült pogácsa, arról a kicsattanó hazai mangalicaállomány gondoskodik.
Szar nap volt a mai, mint szinte minden hétfő, egyedül a hűtőben diszkréten lapító finomságok gondolata enyhítette valamelyest a kínlódást.
Alig vártam már, hogy hét óra körül hazaérjek és nekiessek mindennek, ami finom. De főleg a számomra non plus ultrának, minden finomság legfinomabbjának, az abált szalonnának.
Mifelénk, Gömörben, abárolt szalonnának hívják és kevés helyen bírják a tudást, amivel tökéletes lesz.
Mondanom sem kell, Gábor családja nem tartozik a pancserek közé.
Már szinte reszketek, ahogy garázsa felé közeledem, majd, mint szűzlány a faszt, óvatosan megfogom az oldalát, nehogy egy apró részen is megsérüljön a gyönyörű karosszéria vörös-narancssárga fényezése.
A no replacement for displacement elvet követve magam elé veszem az egész blokkot, majd körbeépítem a kiegészítőkkel, nem mintha magában máris nem állítaná fel karomon a szőrt, jobban, mint bármelyik sor6 vagy V12 tette azt valaha.
Elsőként a mangalicakolbász érkezik, ami úgy illik hozzá, mint a legfinomabb nyitott kulisszás Ricardo, majd természetesen a karikára vágott hagyma, ami úgy fogja meg éppen időben az abárolt ízét, mint nyolcdugattyús Brembo a kerámiatárcsát.
Ekkor már lehull rólam a rajt előtti feszültség és pusztán az élvezet fokozása lebeg a szemem előtt. Jön tökéletes futóműként a friss, ropogós Dubcsek-kifli, ami legalul, észrevétlenül teszi a dolgát és simít ki minden egyenetlenséget, de mégis betonbiztosan tart a kulináris száguldás közben. A tökéletes égés érdekében a háttérben feszít Erős Pista, aki bárhol, bármikor képes finoman adagolva növelni a tempót.
És a hab a tortán, a tökéletes kormány mögötti pozíció, a házi ecetes-olajos-fokhagymás gomba.
A többi szinte leírhatatlan. Az olyanoknak pedig, akik nem ettek még ilyet, felfoghatatlan.
Tetején a paprika-fokhagyma-só Rossója feszít, mint megannyi vöröslő leömlő, a vékony színhús csík mint tökéletes LeMans stripe a Gulf GT40-esen. Mindez az érintésre halkan omló zsírral olyan tökéletes keveréket képez, amelyet sem DCOE Weber, sem Dell'Orto soha nem lesz képes előállítani.
Majd mikor a hagyma halk sercenéssel elroppan az ember foga alatt és az olajos csiperke fanyar illata megüti az orrát, na akkor lehet lehunyt szemmel hátradőlni, és ott, legbelül óriási megvetést érezni minden apdételt barom iránt és keserűen szemberöhögni az egészséges életmód talmi zászlóvivőit. (Utánaolvashatnának a mangalicának).
Sosem tudjátok meg, mi a jó, csírák!
Túl rövid ez az élet ahhoz, hogy egészségesen éljek ezen a megnyomorodott világon, így maradok annál, amit szeretek, és ha majd egyszer körmömre ég a cigaretta és padlóra borul a vörösbor, akkor majd arra gondolok, hogy de jó volt az életben utoljára abárolt mangalicaszalonnát enni. Nem müzliszeletet zabpehellyel.
Isten éltesse a disznókat sokáig!
