Csikós kolléga (már ha használhatom ezt a jelzőt, mint hébe-hóba írogató külsős) már megpróbálta betűkbe rendezni mindazt, amit ott, a kis osztrák faluban átéltünk és amit a hely adott. Mikor fejben elkezdtem összerakni, akkor döbbentem rá, hogy ez szinte lehetetlen. Ott kell lenni, át kell élni. Évente egyszer ennyi kijár a történelemnek.
A domb lábától már le van zárva az út, a rendőrök ott posztolnak, nem vicsorogva, nem ugatva a népre. Megsimogatja a kutyát, a rámpán áthaladó old- és youngtimerek sofőreinek beintegetnek és fényképezik az autókat. Sok az ember, de nincs nagy nyomor, vígan van hely fotózni, tapintani, szagolgatni.
Valahol ott, fent van a rajt, na de amíg oda elérek!
Az autókat szívvel szerető ember mire a kanyarig jut, már megtelt. Minden receptor jóllakatva, az agy rémülten keres szabad kapacitást, a szemnek kedves gyönyörű, íves formák, apró részletek, a fejet folytonos forgatásra kényszerítő hangok (mikor érkezett a kis, sárga Abarth szinte borsódzott a hátam), a patina tűző napon érlelt illata. Halálos, édes koktél.
Eszméletlen dolgokba botlunk lépten-nyomon. A balkormányos Felícia ma is elegáns, az Alfa Junior isteni, de az NSU TTS ordas káyhacsövén is mekakad mindekinek a szeme. Nem dísznek van ott. És a Mini Marcos, a maga leharcolt műgyanta karosszériájával, eszméletlen ronda, annyira, hogy azonnal beleszeretünk, mint egy mikro-pitbull. Eszembe sem jut mosolyogni rajta, hiszen a pénz- és biznisz világába belehalt Marcos sosem adta a nevét játékszerhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy az első felfutás rajtjánál a kis, Cooper-alapokra épült gép (bár a motorban biztos volt valami varázslat) akkorát rajtolt, 20 méteren keresztül füstölgő gumikkal, ordítva, hogy tátva maradt a szánk.
Az autók? Eszméletlenek. A kis, mérges Puch-ok meglepően dörgő hangja betölti a teret és a völgyben rezonál, a bőr alá mászik, csakúgy, mint az Alfák harapós, karcos zaja. Zene ez füleinknek és Csikós kollégával, mint tébolyult iskolásgyerekek rohangálunk le s fel, térdelünk, hasalunk, hablatyolunk.
Végül elrajtolt az egész mezőny, a tárcsafékes Vespák, a karbidlámpás BSA-k, Nortonok és dörmögő BMW-k, valamint a csodaszép Yamaha café racer és a CB Hondák is.
Kevés a szó, autó- és motorbuzéria in the air.
A 27-es Austin Seven előtt térdreesünk. Semmi aprólékos restaurálás, semmi utólagos kókány. A hosszú évtizedeket végig versenyzéssel töltötte az Ausztráliában készült kis koporsó. És hiába a matuzsálemi kor, érezzük és tudjuk, hogy ez itt nem vicc, EZ versenyautó.
A kis T-k és TR-ek eszméletlen módon rázzák a Monte-Carlo-rendszer két-két kipufogóját le-fel és elhisszük nekik, hogy nagyon-nagyon kemények, többszáz lóerő nélkül is. Enyhe tuninggal (szigorúan gyári alkatrészekből) már 50 lóerő körül járnak, de a két legdurvább (a kaméleon fényezésű és a fehér, homológ darab) szinte bizonyosan többet tudtak. Mindehez pillekönnyű kocsiszekrény és precíz, gokartos kormányzás. Nirvána.
Kevés a szó, autó- és motorbuzéria in the air.
A 27-es Austin Seven előtt térdreesünk. Semmi aprólékos restaurálás, semmi utólagos kókány. A hosszú évtizedeket végig versenyzéssel töltötte az Ausztráliában készült kis koporsó. És hiába a matuzsálemi kor, érezzük és tudjuk, hogy ez itt nem vicc, EZ versenyautó.
A kis T-k és TR-ek eszméletlen módon rázzák a Monte-Carlo-rendszer két-két kipufogóját le-fel és elhisszük nekik, hogy nagyon-nagyon kemények, többszáz lóerő nélkül is. Enyhe tuninggal (szigorúan gyári alkatrészekből) már 50 lóerő körül járnak, de a két legdurvább (a kaméleon fényezésű és a fehér, homológ darab) szinte bizonyosan többet tudtak. Mindehez pillekönnyű kocsiszekrény és precíz, gokartos kormányzás. Nirvána.
Vigyorogtunk, integettünk és sokszor csak némán összenéztünk, ez igen, ezért érdemes volt korán kelni. Köszönöm a meghívást Zsolt, jövőre nem lesz rá szükség, szívem kis darabja ott maradt, megyek érte vissza. Ajánlom ezt mindenkinek, aki valami maradandót akar látni. Mert ez a nap az volt.
Beszéljenek a képek.
Beszéljenek a képek.