...az egyetlen dolog, ami a mai futamokból hiányzik. Mert hiába látunk néha látványos előzést, esetleg Schumacher-féle ámokfutást, lásd Brazília 2006, a sportág maga gúzsba kötött kézzel-lábbal botorkál már egy ideje, zsebéből hullik a pénz, TV elöl a néző.
Hiába a versenyautóban sosem ült Bernie Ecclestone rúgkapálózása és Max Mosleyval karöltött biztonságmániája, nincs mit tenni. Lassan elveszik a lényeg. Az autók és a pályák überbiztonságosak, a motorfejlesztések lefagyasztva, maga az erő kordában tartva.
Igen, ez egy klasszikus siránkozás amiatt, ami már nincs. Nincs veszély, nincs erővel csúsztatott kanyarbevétel, a versenyzők már nem úri grandezzával és szivarral a szájukban ugranak ki gépeikből, amelyek bármely pillanatban képesek megölni őket. És nincs ötlet. Minden steril, tiszta, konditermes-gyümölcsleves. Kevésbé férfias.
A mai mezőny szexepilje és macsósága Graham Hill bajsza hegyéig sem ér már.
Művileg futtatott, mulandó csillagocskák. Jók, de nem klasszisok. Schumacher teljesítménye fantasztikus, de 30 év múlva elfelejtik.
Nincs már több Ascari, Farina, Villeneuve, Prost de Mansell vagy Senna sem. Nincs több Matra, BRM, March és Lotus.
Nincs már Colin Chapman, de Ken Tyrrell sem, aki a P34-et adta a sportágnak, ami annyira jó volt, hogy be is tiltatták gyorsan. És nincs több Jody Schekter, aki a legjobban ismerte.
Akinek a talpa és a bőven 300-al száguldó semmi között 30 centi műanyag és alucső volt csak. Az első pár kerék tengelye szinte a térde alatt forgott, háta mögött az 500 lóerős 3 literes Cosworth a klasszikus H váltó és a kormány. Minimális biztonság, maximális veszély. Ez volt a bátorság. És ez hiányzik.
Patrick Depailler Monacóban, 1976.
https://youtube.com/watch?v=AqnDfFN5pgM
Nincs már igazi Forma-1. Béka poraira.
